Egyre több gyermekes család látogat el a Tisza Balneum****-ba!

Az idei év több területen is fejlődést mutatott a Service4You Hotel Management által menedzselt Tisza Balneum Hotel életében, az előző évekhez képest. A négycsillagos szállodában idén tavasszal átadásra került a Mókaland Játszóház és bővítették családbarát szolgáltatások körét, melynek köszönhetően egyre több gyermekes család látogat el a Tisza-tóhoz. Ez a növekvő tendencia nem csak a nyári szezonra, hanem más időszakokra is jellemző - tájékoztatta a Tisza-tó Rádiót Nótin Zsolt.


A Tisza Balneum Hotel igazgatója elmondta: szinte egész nyáron teltházzal működött a létesítmény. Kiemelte, a szezon előtti elvárásokat sikerült teljesíteni, 15 %-kal túlteljesítették a tervet, a tavalyi értékesítési bevételhez képest pedig 10 %-os növekedést sikerült elérni idén. Ennek okaként az átgondoltabb nyersanyag-gazdálkodást és működtetést nevezte meg.

Nótin Zsolt hozzátette, a pozitív eredmények nem csupán a nyári időszakra jellemzőek, hanem minden egyes hónapra 2015-ben. A Tisza-tó egyre növekvő népszerűségének jóvoltából, a térség egyetlen négycsillagos szállodájába is egyre többen eljutnak, így szerepet vállalhatnak abban a munkában, hogy egyre népesebb legyen a Tisza-tó szerelmeseinek tábora. A tájékoztatásban említést tett arról is, hogy próbálják Vendégeiket arra ösztönözni, több napot töltsenek el a Tisza-tónál, ebben nagy segítségükre van a régióban egyre szélesedő szolgáltatás-skála. Az átlagos tartózkodási idő szezonon kívül még mindig csak 2-3 nap - közölte kérdésünkre válaszolva Nótin Zsolt, majd hozzáfűzte: a nyáron már jellemzőbbek a hosszabb nyaralások, így a 4-6 napos foglalások száma is nő.

Tovább a teljes cikkhez →

További hírek

Turizmus: Az egyik legjobb év volt 2024
2025. Január 3.
Riport Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával és Szijártó Csabával, a siófoki Residence Hotel Balaton igazgatójával TV2 Tények este műsorában
Kirobbanó formában volt a turizmus 2024-ben
2025. Január 3.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
A Hotel & More is segített: szabadon alkothattak a fiatal tehetségek
2024. December 23.
Klemm Balázs, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott Az Utazó Magazinnak az Alkoss Szabadon együttműködésről
Nagy roham várható: Megteltek a szállodák az ünnepek alatt
2024. December 16.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
Klemm Balázs a Climate Action Zöld Nagykövetei között
2024. Október 29.
Újabb mérföldkő, Klemm Balázs csatlakozott a Climate Action nagyköveti csapatához
Minden hír