Hotel Aquarell**** Cegléd

A Service4You által üzemeltetett Hotel Aquarell**** a 2016. esztendőben is elkötelezetten támogatja az általa kiválasztott civil szervezetek munkáját. Fejes Géza szállodaigazgató elmondta, hogy a Vigyél Haza Alapítvánnyal kötött támogatói szerződés alapján május-és június hónapban a szállodában eltöltött minden egyes vendégéjszaka után 100 forintot utalnak át az alapítvány részére, amely a z árva és sérült kutyák gyógyíttatását, örökbefogadási esélyeik növelését szolgálja.


Az együttműködési megállapodás aláirtását követően Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója elmondta, hogy nagy segítség ez számukra, hiszen a gazdátlan, segítségre szoruló állatok száma sajnos nem csökken, így minden segítséget, mely önkéntes munkájukat segíti, köszönettel fogadnak.

A szállodát üzemeltető Service4You társtulajdonosa, Klemm Balázs elmondta: Társaságunk eddig is elkötelezett volt a civil szervezetek irányába és a portfóliónkba tartozó szállodák esetében az elmúlt években is nagy hangsúlyt fordítottunk a szállodák régiójában működő szervezetek támogatására. „Meggyőződésem, hogy Vigyél Haza Közhasznú Alapítvány támogatásával a pénz a megfelelő helyre érkezik majd és ezúton is ösztönzöm munkatársaimat, vendégeinket, hogy a személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásakor körültekintően járjanak el, és az arra érdemes civil szervezeteket, alapítványokat támogassák.”

A Vigyél haza Alapítványról:

A Vigyél Haza Alapítvány (www.vigyelhaza.hu) nyolc éve, az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatnál lévő árva kutyák életkörülményeinek, örökbefogadási esélyeinek javításáért dolgozik. Munkájuk során eddig közel 700 állatot segítettek szerető gazdához. Folyamatosan gyógyíttatják, gondozásukba veszik a sérülten bekerült állatokat is, majd ezeket szocializálják, megszépítik, és felelős gazdákhoz juttatják.

Az alapítványnak nincsenek fizetett munkatársai. Térítést, nem kapnak. Valamennyi adományt kizárólag és közvetlenül a kitűzött célok teljesítésére fordítják."

További hírek

Turizmus: Az egyik legjobb év volt 2024
2025. Január 3.
Riport Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával és Szijártó Csabával, a siófoki Residence Hotel Balaton igazgatójával TV2 Tények este műsorában
Kirobbanó formában volt a turizmus 2024-ben
2025. Január 3.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
A Hotel & More is segített: szabadon alkothattak a fiatal tehetségek
2024. December 23.
Klemm Balázs, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott Az Utazó Magazinnak az Alkoss Szabadon együttműködésről
Nagy roham várható: Megteltek a szállodák az ünnepek alatt
2024. December 16.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
Klemm Balázs a Climate Action Zöld Nagykövetei között
2024. Október 29.
Újabb mérföldkő, Klemm Balázs csatlakozott a Climate Action nagyköveti csapatához
Minden hír