Júliustól mindhárom SZÉP-kártya zsebből fizethetünk a fürdőkben

Július 1-jétől már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni.
A szálláshelyi felhasználás is rugalmasabb lesz, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a kártyával fizethető körbe - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-t.

A tárca közleményében felhívta a figyelmet: a csütörtökön megjelent rendeletmódosítás értelmében július 1-jétől bővül a SZÉP-kártya zsebei között az átjárhatóság.

A gyógyfürdő- és strandbelépők megvásárlásánál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő alszámlát lehetett használni. A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta, 2010-ről 2012-re 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom.

Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP-kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány elfogadta a szakmai szövetség javaslatát - közölte az NGM.
A szálláshely-szolgáltatók kérését figyelembe véve a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet majd fizetni a SZÉP-kártya első alszámlájáról. Ez azt jelenti, hogy a jövőben egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet egyenlíteni a szálláshely-számláról.

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények, például futóversenyek nevezési díját is ki lehet fizetni SZÉP-kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják - emelte ki a tárca.

A minisztérium közleménye szerint a SZÉP-kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára kedvezőek.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

További hírek

Turizmus: Az egyik legjobb év volt 2024
2025. Január 3.
Riport Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával és Szijártó Csabával, a siófoki Residence Hotel Balaton igazgatójával TV2 Tények este műsorában
Kirobbanó formában volt a turizmus 2024-ben
2025. Január 3.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
A Hotel & More is segített: szabadon alkothattak a fiatal tehetségek
2024. December 23.
Klemm Balázs, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott Az Utazó Magazinnak az Alkoss Szabadon együttműködésről
Nagy roham várható: Megteltek a szállodák az ünnepek alatt
2024. December 16.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
Klemm Balázs a Climate Action Zöld Nagykövetei között
2024. Október 29.
Újabb mérföldkő, Klemm Balázs csatlakozott a Climate Action nagyköveti csapatához
Minden hír