KidsOasis audit – immáron harmadjára

A ceglédi Hotel Aquarell**** valamint a Hotel Alföld Gyöngye***superior után 2014. november 5-én a Kehida Family Resort áll a KidsOasis minősítés elé és bízunk benne, hogy a másik két házhoz hasonlóan megszerzi a négy szélforgós minősítést.

Legény Nikolett, a Service4You project koordinátora az esemény kapcsán elmondta. A MóKaland koncepciónk létrehozásakor nagyon bíztunk egy egységes, minőségi szintet meghatározó biztosítási rendszer létrejöttében; a KidsOasisban ezt meg is találtuk. Eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekbarát szoláltatásainkra. Mind a belső programkívánatunkban, mind a biztosított felszerelések és eszközök tekintetében a minőséget tartottuk eddig is szem előtt és nem lesz ez másképp a jövőben sem.

Kőmíves Zoltán, a szálloda igazgatója elmondta: Már a szálloda neve is a családbarát jelleget sugallja. Eddig is törekedtünk arra, hogy a legkisebb vendégeink és így a családok igényeinek mindenben meg tudjuk felelni, a KidsOasis rendszeréhez való tervezett csatlakozással ezt csak tökéletesítjük.

Előzmények:



Családbarát Service4You szállodák

A Service4You szállodák eddig is szem előtt tartották a család-és gyerekbarát szolgáltatásokat, amelyek MóKaland márkanév alatt a ceglédi Aquarell**** Hotelben, az orosházi Hotel Alföld Gyöngye***superiorszállodában és a kehidakustányi Kehida Family Resortban érhetők el. Október hónap folyamán azonban mind a három szálloda a KidsOasis - minősített családbarát szálláshelyek - auditja elé néz.

Nagy örömmel értesültünk a KidsOasis kezdeményezéséről mondta Boldizsár Zoltán a Service4You tulajdonosa. Örülünk az egységesen meghatározott kritériumrendszer felállításának, hiszen ezzel a szállodai minősítések mellett a család-és gyermekbarát szolgáltatások színvonala is standardizálható, így a családok pontosan tudják az adott szálláshelyen mire számíthatnak.

Eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekbarát szoláltatásainkra mondta Klemm Balázs a Service4You tulajdonosa. Mind a belső programkívánatunkban, mind a biztosított felszerelések és eszközök minőségében a minőséget tartottuk eddig is szem előtt. Nem lesz ez másképp a jövőben sem. Bizakodunk abban, hogy a Kids Oasis auditálás minket az eddigi tevékenységünkben megerősít.

A csatlakozás hatására számos területen, így az étteremben, a közösségi területeken, és helyenként a családi szobákban megvalósultak azok a fejlesztések, amelyek a szállodai tartózkodást a legkisebb, de legfontosabb vendégek számára még kellemesebbé, felhőtlenebbé tehetik.

További hírek

Turizmus: Az egyik legjobb év volt 2024
2025. Január 3.
Riport Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával és Szijártó Csabával, a siófoki Residence Hotel Balaton igazgatójával TV2 Tények este műsorában
Kirobbanó formában volt a turizmus 2024-ben
2025. Január 3.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
A Hotel & More is segített: szabadon alkothattak a fiatal tehetségek
2024. December 23.
Klemm Balázs, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott Az Utazó Magazinnak az Alkoss Szabadon együttműködésről
Nagy roham várható: Megteltek a szállodák az ünnepek alatt
2024. December 16.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
Klemm Balázs a Climate Action Zöld Nagykövetei között
2024. Október 29.
Újabb mérföldkő, Klemm Balázs csatlakozott a Climate Action nagyköveti csapatához
Minden hír