KidsOasis audit – itt a harmadik „négy szélforgós ház”

A ceglédi Hotel Aquarell**** valamint a Hotel Alföld Gyöngye***superior után a mai nappal a Kehida Family Resort is megkapta a KidsOasis négy szélforgós minősítését.

Legény Nikolett, a Service4You project koordinátora az esemény kapcsán elmondta. A MóKaland koncepciónk létrehozásakor nagyon bíztunk egy egységes, minőségi szintet meghatározó biztosítási rendszer létrejöttében; a KidsOasisban ezt meg is találtuk. Eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekbarát szoláltatásainkra. Mind a belső programkívánatunkban, mind a biztosított felszerelések és eszközök tekintetében a minőséget tartottuk eddig is szem előtt és nem lesz ez másképp a jövőben sem. Sok dolgunk van, hiszen folyamatosan, napról napra kell új, minőségi szolgáltatást biztosítani legifjabb vendégeinknek.

Kőmíves Zoltán, a Kehida Family Resort igazgatója elmondta: Már a szálloda neve is a családbarát jelleget sugallja és eddig is törekedtünk arra, hogy a legkisebb vendégeink és így a családok igényeinek mindenben meg tudjuk felelni. A KidsOasis rendszeréhez való csatlakozással tovább folytatjuk a megkezdett irányt. Eltökéltek vagyunk abban, hogy a lehető legjobb szolgáltatást biztosítsuk vendégeinknek a jövőben is.

A fényképen: Legény Nikolett a MóKaland project koordinátora és Gergály Tamás a Service4You Balatoni régiójának értékesítési igazgatója.

További hírek

Turizmus: Az egyik legjobb év volt 2024
2025. Január 3.
Riport Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával és Szijártó Csabával, a siófoki Residence Hotel Balaton igazgatójával TV2 Tények este műsorában
Kirobbanó formában volt a turizmus 2024-ben
2025. Január 3.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
A Hotel & More is segített: szabadon alkothattak a fiatal tehetségek
2024. December 23.
Klemm Balázs, a Hotel & More Group vezérigazgatója nyilatkozott Az Utazó Magazinnak az Alkoss Szabadon együttműködésről
Nagy roham várható: Megteltek a szállodák az ünnepek alatt
2024. December 16.
Beszélgetés Klemm Balázzsal, a Hotel & More Group vezérigazgatójával a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában
Klemm Balázs a Climate Action Zöld Nagykövetei között
2024. Október 29.
Újabb mérföldkő, Klemm Balázs csatlakozott a Climate Action nagyköveti csapatához
Minden hír